2020 Október és November havi beszámoló

Mi történt ebben a két hónapban?

WebReform

Rengeteg dolog történt októberben és novemberben, de elsősorban a magánéletemben, ezért is maradt el az októberi összefoglaló, és ezért is lesz rövid ez a mostani.

Egyrészt befejeződött az UVF program, megvolt októberben a záró rendezvény. Jó volt, jó feladatok voltak, és jó volt személyesen találkozni azokkal, akikkel hónapokon keresztül együtt tanultunk, ötleteltünk.
Az egyik érdekes dolog az volt, hogy az időhiányos problémámra más sem tudott jó és megfelelő megoldást mondani. Keljek korábban, csípjek le az alkalmazotti munkaidőmból a vállalkozás javára, ezek voltak a főbb javaslatok. Meglátjuk, hogy melyik hogyan működik, már ha működhet. Novemberben megpróbálkoztam a korán keléssel, de nem nagyon működött, mert nem tudtam korábban feküdni családi dolgok miatt.
A másik érdekesség az volt, hogy míg én most 65-165.000 Ft közötti ajánlatokat adtam ki (a szeptemberben megtalált potenciális ügyfeleknek), addig ott a rendezvényen volt olyan vállalkozó, aki egy alap weboldalért simán kifizetett 900.000 Ft-ot úgy, hogy abban még semmi extra nincs, csak egy komolyabb bemutatkozó oldal. Az automatikák, ügyfélszerzési dolgok meg még most jönnek majd, és azért még ki fog fizetni az adott vállalkozó még 1-1,5 millió (!!) Forintot.
Persze, én most tudatosan alacsony áron dolgozom, mert nem lesz kész az oldal gyorsan, nem biztos, hogy elsőre minden frankó lesz, ezért nem tartom korrektnek elkérni a teljes piaci árat.

Ide vágó podcast ajánló: KKV FM – Zsírúj weboldal 900 ezerért jöhet?

Megjegyzés 1: a csávó, aki olcsón csinál weboldalt, kísértetiesen emlékeztet magamra. Megjegyzés 2: bár a podcast-ben záró rendezvény, meetup és még valami elhangzott, érzésem szerint ez egy és ugyanaz a találkozó volt. Megjegyzés 3: a podcast-ban nem volt szó arról, hogy ez csak a kezdő összeg, és összességében bőven 2 M Ft fölött lesz a honlap ára.

Coaching
Már többször írtam itt is, hogy kéne valami plusz a jobb, gyorsabb haladáshoz.
Úgy alakult, hogy a Biznisz Boyz élő bejelentkezésén élőben nyertem Sándorfy Adriántól egy egy órás alkalmat. Adi nagyon sok infót zúdított rám abban az egy órában. Nem titok, hogy a segítségét kértem a továbbiakhoz, jól fog jönni a terelgetése, a tanácsai, a kérdései, és a feladatai. Biztosan meg fogja gyorsítani a haladásomat a Vele való együttműködés. Azóta volt két alkalmunk, és azt hiszem jó lesz ez. Nyilván, ha Adin múlna, hajtana mint egy versenylovat, ami szuper lenne, ezzel együtt nyilván figyel(ünk) arra, hogy mire van kapacitásom, és nem napi 8 órában tudom ezt a vállalkozás indítást csinálni, hanem átlagban inkább napi 1 órában, de azt sem mindig.
Egy dolgot megosztok: mérnem kell, hogy mire mennyi időm megy el: pl. ügyfélszerzésre, project munkára, stb. Ezt javaslom mindenkinek, hogy indítsa el saját magának. Érdekes lesz látni, hogy pl. egy weboldalt összességében mennyi idő alatt tudsz összerakni konkrétan. Nem érzésre, hanem konkrétan, percre pontosan.

Új project - Ügyfélszerzés(?)

A szeptemberi facebook csoportos beírásomra jött érdeklődésekből egy project valósult meg végül (eddig), ezt itt találjátok:

Tanulságok:
– Kicsit mázlistának érzem magam azzal, hogy normális ügyfeleket fogtam ki eddig, ez most sem volt másként
– A főoldal demo-ját most 60%-ban úgy raktam össze, hogy nem volt szövegem (meg kellett írnom), nem volt elég képem hozzá (keresni kellett), szóval nem volt egyszerű
– A végére (november végére) felpörgött az ügyfél, és a korábbiakhoz képest rengeteg anyagot küldött, ami jó volt
– Kérdés volt, ezért leírom: a teljes weboldal saját kreálmány, nem pedig egy letöltött sablon pl. a themeforest-ről

Szóval lényegében 2 hónap alatt az elejétől a végéig sikerült kb. lezongorázni egy bemutatkozó oldalt, ezen is van még pár hátramaradt munka, de már éles, az ügyfél hirdeti, jönnek a látogatók. Elégedett vele, boldog vele, úgyhogy én is boldog vagyok.

Tanulságok

gyerekucko.hu oldalt bő 3 hónap alatt raktam össze, persze abban voltak többször, több hetes kihagyások, amikor nem kaptam infókat, anyagokat, nem tudtam haladni.
weddingshowroom.hu oldal már ment két hónap alatt. (persze, még nem 100%-os, de már át tudtam adni)
Nagyon jó volt megkapni azt a visszajelzést, hogy az ügyfelem ügyfeleinek jobban tetszik az általam összerakott oldal, mint az ő másik, korábbi – egyébként szerintem nagyon szép – honlapja. Jó érzés, hogy az ügyfelemnek is nagyon tetszik az oldal, elégedett a munkámmal.

Viszont még mindig nem hoztam létre az egyéni vállalkozást. Ez egy olyan dolog, amitől valahol rettegek, mert valami nagy elköteleződésnek érzem, valami komoly, nagy lépésnek. Ami nyilván bizonyos szempontból így is van, de azért nem olyan veszett nagy dolog ez. Mégis halogatom, már az utolsó-utáni pillanatra.

Plusz, most akkor jöhet egy újabb ügyfél, egy újabb megrendelés. Ezt fel kell hajtanom mielőbb.

Podcast ajánló

PODCAST

Onlife podcast – Hogyan építsd ki a kapcsolati hálód 1-4 epizód.
Egy négy részes anyag, amit minden kezdőnek ajánlok. Sok hasznos infót, tippet osztanak meg a srácok azzal kapcsolatban, hogy mikre figyeljünk, hogy növelni tudjuk a kapcsolati hálónkat.