2021 Februári beszámoló

Mik voltak a tervek erre a hónapra?

Babamasszázs project
– El kell indítani a hírlevél feliratkoztatást
– Tervbe van véve egy új landing oldal a babamasszázs tanfolyamnak
– Jó lenne csinálni egy minikampányt is márciusra, azt elő kell készíteni

Wedding Showroom
– Elindítjuk a blog / cikkek részt

Potenciális Új Ügyfél
– Piackutatást készíteni a témában (teljesen új téma nekem)
– Demo főoldalt készíteni
– Árajánlatot készíteni

Apró lépések

Új ügyfelek

A januári új ügyféllel sokat egyeztettünk, és készül is a demo oldala. Lassabban haladok, mint terveztem, de alakul. Nagyon sokat gondolkoztam azon, hogy hogyan tudnék valami vagány és egyedi megoldást hozni neki design terén, de nehezen jött az ihlet. Február végére kezdett összeállni a fejemben a dolog – és bár az ügyfélnek nem sürgős a dolog, és az “inkább jó legyen, mint gyorsan kész” elvet vallja – azon vagyok, hogy mielőbb elkészüljek, és árajánlatot adhassak.
A piackutatás része egyébként megvolt, a demo főoldal készül, szóval sokat haladtam, de nem értem úgy a végére, ahogyan szerettem volna.

Érkezett 3 ajánlás, ebből egy egyenesen Domán Zsolttól. Ez az ajánlás nagyon meglepett, ezzel együtt nagyon örülök neki és büszke is vagyok rá. Az ügyfél adott visszajelzést a honlappal kapcsolatban is, ami szintén pozitív volt.
Több körös e-mail egyeztetés, és egy közel egy órás videó hívás keretében sok mindent megbeszéltünk az ügyfél elképzeléseivel kapcsolatban.

Igyekszem ezeket a lehetőségeket minél jobban megragadni és kiaknázni.
Abszolút pozitívnak érzem ezeket az ajánlásokat, és valami jó dolognak a kezdetei is.

Ebben a szabadúszásban egyébként az egyik legjobb dolog, hogy nagyon sokféle emberrel hoz össze az élet. Ez az új ügyfél is nagyon profi a maga területén, nem most kezdte a szakmát, de szintet szeretne lépni, amihez kell egy honlap is. Több fázisra osztottuk a megvalósítást, mert sok mindent szeretne idővel.

Nagyon jó érzés, hogy segíthetek embereknek szintet lépni, eljutni A-ból B-be, és a szemem előtt épülnek, fejlődnek ezek az üzletek.

Babamasszázs Annamaritól

Elindítottuk a hírlevél feliratkoztatást, ami egy apró, de fontos lépés a későbbiekre nézve.

A jelenlegi cél az, hogy szépen gyűjtögessük az érdeklődőket a hírlevél listára. Ezt segítendő, minden feliratkozónak adunk egy 10%-os kupont, amit bármelyik tanfolyamra fel tud használni. Ezzel reméljük kicsit ösztönözni tudjuk az érdeklődőket, és az tanfolyamok vásárlására is lehet egy kis pozitív hatással.

Az egész folyamatot folyamatosan figyelni fogom, és alkalom adtán tesztelni, hogy máshol, máskor, máshogy jöjjön fel a feliratkozós popup, más legyen a szövege, más legyen a kupon értéke. Mindenképp érdekes és tanulságos lesz ezeket a teszteket végig futtatni.

A februári három célból tehát alapvetően egy teljesült, a márciusi mini kampányról is egyeztettünk, de az előkészületek még hátra vannak.

Egyébként ez az első hónap, amiről már mindenféle méréseink, statisztikáink vannak – korábban ezek nem voltak integrálva – így elkezdhetünk a számokra támaszkodni, gondolkodni és tervezni. Tudjunk, hogy mik a februári eredmények, így érdekes lesz összehasonlítani majd a márciusi adatokkal. Erről egy havi összefoglalót is készítek az ügyfélnek, így teljesen egyértelmű lesz a haladásunk.

Wedding Showroom

Itt nem volt érdemi előrelépés, ezzel együtt a feladat és a cél továbbra is ugyanaz.
Ezzel együtt megszültett az első Facebook értékelés is a WebReform oldalra:

Érdekességek

Most csak egy podacast részt ajánlok meghallgatásra, de azt mindenkinek, aki vállalkozó, szabadúszó, vagy azzá szeretne válni: MOST podcast – #19 Az ellenállhatatlan árajánlat.

Személyes tapasztalásaim

A február is elég húzós hónap lett. Gyakorlatilag az egész hónapban lakásfelújítás volt a felettünk lévő lakásban, ami több hétnyi ütvefúrózást, kalapálást, flexelést jelentett – ami még márciusban is tart. Ez, és a koronavírus miatt 10 napra bezárt óvoda miatti a két gyerek egész napos menedzselése elég nehéz feladat volt, és nem segítette elő a könnyed, gördülékeny munkavégzést.

Sok egyéb hátráltató tényező mellett és ellenére is az egyik legfontosabb dolog: minden nap tegyél meg egy kis lépést! Ezt sikerült is betartani átlagban heti 6 napon (írom ezeket a kis lépéseket, úgyhogy pontosan tudom 🙂 ).
Épp emiatt a legnagyobb tanulság ebben a hónapban az volt, hogy mindenáron ki kell tartani. Ki kell tartani, és menni kell tovább előre, ha nehéz, és ha nagyon nehéz, akkor is. Van elöttem egy cél, amit el akarok érni, és ez 
másképp nem megy, másképp nem elérhető, csak így – hogy minden nap megteszek egy kis lépést előre. Ehhez pedig sokszor nagy kitartás kell.

Neked mi a célod, amit el akarsz érni? Megteszed érte minden nap azt a kis lépést?

Amit jól csináltam

Fejlesztendő

Tervek márciusra

Babamasszázs project
– Mini kampány március 20-ra
– Egy kis honlap ráncfelvarrás

Wedding Showroom
– Elindítani a blog / cikkek részt

Potenciális Új Ügyfelek
– Kezdeti egyeztetések lezárása
– Demo oldalak befejezése
– Árajánlat adás

Új project

Készülök egy teljesen új projecttel is. Most még csak az előkészítő fázisnál tartok, de ha érdekel a szabadúszóvá válás folyamata, akkor iratkozz fel a hírlevélre itt alul, hogy később értesíteni tudjalak az indulásról! Izgalmas és érdekes dologgal készülök!

Ha tetszett a beszámoló, kérlek ajánld a hasonló érdeklődésű ismerőseidnek is! Köszönöm!

Korábbi hóértékelők: